Az online világ és a booktube – kijózanodásom története

 

Könyvet félbehagyni? Na még mit nem!

Ez egy tetten ért változás története.

Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy könyvet, melynek megismertem első mondatát, abbahagyjam. A félkész feladat, a vég nélküli titokzatosság, az emésztő hiány sürgető érzése mindig arra késztetett, hogy végigolvassam a köteteket. Ha nem tetszett, nehéz volt, kényszer, házi feladat, kötelezően teljesítendő barátságtalan kötelesség. Talán régről jön ez a parancs, hogy nincs feladás, nincs megadás a könnyebb felé, hogy mindent tudni kell, mindenről tájékozódni illik. És egy könyv úgy tanított, hogy nem olvastam végig. Paradoxon? Nem tudom, de talán pont ezért lett emlékezetes és fontos mű az életemben, mely az intuíció témájával foglalkozott. Megmosolyogtató kapcsolat, de az élet már csak ilyen humoros rendező. Megvettem, lelkesen belekezdtem, de nem szerettem, nem tudtam kapcsolódni, máshogy láttam, másképp éreztem. Letettem, becsuktam. Majd újra és újra fellapoztam, de nem a téma hívott, hanem a befejezetlenség érzése, az ismeretlen félelmetes üressége, a kudarc keserű, minden sejtemet átjáró íze. Küzdöttem és megtanultam a leckét. Mintha enyém lett volna a mindenség tudása, az egész világot leigázó bátorság, mely megadta a megkönnyebbülés kényelmes, vigasztaló érzését: befejezetlenül hagyni valami számomra érdektelen könyvet. Vagy épp befejezni valami számomra kényelmetlen dolgot.

Mindig elcsodálkozom, hogy mennyi mindenre taníthatnak a könyvek. Így vagy úgy. De tanítanak.