Peter
Brannen: A világ végei avagy a földtörténet tömeges kihalásai (Park Könyvkiadó,
2022)
Megdöbbentő
időutazás a múlt legnagyobb katasztrófáihoz, tanulmányút a Föld jól szervezett
működésének megismerésére és kitekintés a jövőbe.
Nagyon jó
dramaturgiával rendelkező mű, hiszen végigvezet öt kihalás eseményein,
megmutatva, hogy az élet körforgása a bolygóra is igaz, mert elpusztul,
átalakul és megújul. És mikor ezt a ritmikus ismétlődést olvasóként felismerem,
akkor a mű megmutatja a jövőt, mely a következő kihalás, világ vége félelmetes
képét vetíti előre.
Peter Brannen,
tudományos újságíró személyes érdeklődése nyomán indult el, hogy végigjárja a
súlyos pusztulások útját felfedve a nyomokat, meghallgatva elméleteket,
rekonstruálva a történetet.
Az emberi élet mértékével nehezen felfogható a 445 millió évnyi távolság, amikor az első kihalás
megtörtént, és olvasás közben is olyan érzésem volt, mintha egy jól megírt
sci-fi műben lennék, de hamar átéreztem, hogy a valóság ennél drámaibb. Érdekes
volt arról olvasni, hogy milyen élőlények népesítették be a bolygót akkor,
hogyan változtak az életkörülmények és milyen biológiai, környezeti, geológiai változások
indították el a végzetes eseménysort. Így vezet végig a szerző mind az öt
kihalás történetén, miközben olvasmányosan ír a folyamatokról, a kihalásokról.
Varázslatos élmény volt számomra, hogy ezek az ősi történések milyen nyomokat
hagytak az utókornak, melyből a technikai fejlődéssel párhuzamosan egyre több
információt képesek kinyerni a kutatók, szakemberek. Kövületek, hegyek, völgyek
különös fényképalbumként őrzik a múlt egy-egy pillanatát vagy időszakát. De
vajon valóban képesek arra, hogy megmutassák a jövőt is? A ciklikusság újabb
csúcspontja, vagyis a hatodik kihalás vajon mikor következik be és hogyan? Erről is részletesen ír a szerző az utolsó fejezetben.
Tetszett a mű bár nem adta magát könnyen, viszont megérte elolvasni, mert nagyon sokat tanultam ebből az olvasmányból, sokat jegyzeteltem, jelöltem.
Peter Brannen: A világ végei avagy a földtörténet tömeges kihalásai (Park Könyvkiadó, 2022)
405 oldal, füles, kartonált, ISBN 9789633557112
Fordította: Gyárfás Vera
Peter Brannen: tudományos újságíró.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése