James Patterson – J. D. Barker: A zaj (Agave Kiadó, 2022)
James Patterson – J. D. Barker: A zaj (Agave Kiadó, 2022)
Imádom az olyan regényeket, amelyek olvasása közben megszűnik az idő, a valós élet problémája és ott létezem a szereplők között. Az ilyen művek kikapcsolnak, feltöltenek. A zaj pedig teljesen elragadott, nem is tudom, hogy kellett-e egy egész nap, hogy elolvassam.
Ismerem már a két
szerző korábbi közös alkotását és az is tetszett (A madártollas gyilkosságok),
de ez még annál is jobban. Egyszerűen letehetetlen volt a folyamatos
felszültség, az olvasmányos írásmód és rendkívül érdekes téma miatt. A pusztító
erejű hanghullám, mely Oregon környékén embereket taszít a halálba, nagyon
talányos és rejtélyes téma. Tetszett a válogatott csapat, akiket a kormány szed
össze, hogy kiderítsék, hogy mi is történt és mit lehet tenni ellene. Jó,
különböző mélységben megrajzolt karaktereket adnak a szerzők, akiket lehet
kedvelni vagy épp utálni. A gyors tempójú cselekmény, valamint a rövid fejezetek
miatt rendkívül gyorsan haladtam vele. Több „na még egy fejezet” után már a hajnal
fényei köszöntöttek rám, de annyira érdekelt, mi is ez a jelenség és hogyan
alakul bizonyos szereplők sorsa, hogy képtelen voltam becsukni a könyvet. És jó
volt a befejezés is, ügyesen eldolgozták a szálakat. Képes volt meglepni a
történet és megadta a „beszippantós” érzést, így teljesen kikapcsolt. Olykor
nem is kell ennél több.
James Patterson, J. D.
Barker, no és az Agave Kiadó ismét bezsebelt tőlem öt csillagot és egy biztos
vásárlást: A fekete özvegy halála című könyvet máris megveszem. (A két szerző
további közös könyve.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése