Seres László: Láger sztornó (Scolar Kiadó, 2022)

A történet kezdetén még a racionalitás talaján állva szemléltem a főszereplő férfi útját, gondolatait, érzelmeit. Groteszk, sötét díszlettel indít a könyv, hiszen Auschwitzba utazik, hogy meglátogassa az egykori haláltábort, mi több, beköltözzön a felújítás időszakára oda. Az elején még más látogatókkal szemléli a borzasztó hely maradványait, figyeli mások viselkedését, firtatja a látogatások okait. Számomra ez a nyitókép is furcsa volt, mintha az egykori tömegmészárlás félelmei, gyötrelmei, fájdalmai látnivalóvá silányultak volna, ahol már elhalványultak a szenvedés hangjai, a kiállítás képei pedig talán egy kitalált világ nyomai lennének. Szenvtelen érzéketlenség, korcs empátia tükröződött vissza a látogatók viselkedéséből. 

Majd elcsendesedik a környék és a főszereplő egyedül marad a múlt halvány emlékeivel és önmagával. Kihangosított gondolataiból kiderül, hogy családja érintett a holokauszt traumában és saját bőrén is érzi az általa meg nem tapasztalt borzalmak súlyát. 

Egy idő után pedig töredezetté vált számomra a kép, mintha a valóság, az emlékek mellé belopózott volna egy másik, szürreális világ is, mint amikor az ember lázas és lázálma van. Más népirtások történetei is összemosódnak a holokauszt eseményeivel, ami számomra azt üzente, hogy bármikor bárhol megtörténhet hasonló és ennek súlya gyötrelmes. 

Családi vagy kollektív trauma áll a középpontban, nem különíthető el olvasatomban, de az írásmód, a nyers és sürgető kérdések, a kissé kaotikus képek azt közvetítik, hogy nem szabad feledni, figyelmen kívül hagyni a második világháború és az azt követő időszak rémtetteit és hatásait. 

Meghökkentő és megrázó olvasmány volt ez a kisregény, amely a Scolar Live sorozatban jelent meg. 

Itt megrendelhető.

Fülszöveg:

„Bezárattam magam ide direkt, hogy jobban megismerjem magam meg a szorongásaimat” – mondja a Láger sztornó elbeszélője. Az auschwitzi tábor felújítási munkák miatt két hónapra bezárja kapuit a turisták előtt – a regény főhőse azonban a falakon belül szeretné eltölteni ezt az időt. Az elmúlt években társadalompolitikai kutatóként amúgy is sokat foglalkozott a holokauszttal, és most a saját bőrén akarja megtapasztalni, milyen a gázkamrában állni. A bizarr vakációtól reméli, hogy végre maga mögött hagyhatja személyes és transzgenerációs traumáit…

Seres László kisregénye fekete humorral és gyógyító öniróniával megírt szürreális utazás a történelem legsötétebb korszakába és egy ember elméjébe.

„Nem meghalni jöttem Auschwitzba, azon már rég túl vagyok. De akkor mégis mi a halált keresek itt, teljesen egyedül a Stammlager 10-es épületének emeletén, ölemben a laptopommal? Saját magamat, vágom rá túl gyorsan a túl nyilvánvalót, csak hogy ne kelljen most mélyebbre ásni, és már látom is magam valami akciós önismereti lágertúra résztvevőjeként: ha ez nem all inclusive, akkor semmi. De most komolyan, éppen itt fogom megfejteni azt, amire egy életen át nem jöttem rá? És ha van olyan, hogy a tettes visszatér a tett helyszínére, akkor van olyan is, hogy az áldozat, illetve közvetlen leszármazottja visszatér oda? És ha igen, miért, mégis mit akarna ott?” (részlet a regényből)